Bátor vagyok, segítek!

A Bátor vagyok, segítek! egy mesekönyv, mely azzal a céllal készült, hogy a gyermekek és szüleik könnyedén tanulhassák meg, hogyan kell használni a segélyhívót, hogyan tudnak segíteni a bajban.

Kiknek szól a „Bátor vagyok, segítek!” ?

Általános iskolás korú
(6-10 éves) gyermekeknek,

szülőknek, akik elsősegélynyújtásra szeretnék tanítani gyermekeiket,

pedagógusoknak, akár
célzott oktatási anyagként,

mindenkinek, aki kedveli a meseszerű köntösbe bújtatott valósághű történeteket.

Néhány gondolat a könyvről

A Bátor vagyok, segítek! mesekönyv az Országos Mentőszolgálat aktuális szakmai ajánlása alapján készült.

Ez az én igazi szerelemprojektem.
Mentőtisztként évek óta foglalkozom, általános iskolás gyerekekkel. Arra tanítom őket, hogyan tudnak segíteni másokon, ha igazán nagy baj van.
Nagyon fontosnak érzem, hogy mielőbb beszélgessünk az ilyen nehéz témákról is a gyerekekkel, mivel 6-10 éves korban már nagyon sok mindent megértenek, meg tudnak csinálni, ha megtanítjuk őket rá. Így született a Bátor vagyok, segítek! ötlete.

Ezúttal nekem is bátornak kellett lennem, és egy olyan projektet vállalnom, ami minden tekintetben hatalmas kihívást jelentett.
Ebben a gyerekkönyvben szeretném megmutatni a gyerekeknek, hogyan tudnak mentőt hívni, követni a mentésirányító tanácsait.
Ez a történet végig vezeti az olvasót a légzésvizsgálat, illetve a mellkaskompressszió menetén is, meseszerű, könnyen emészthető, barátságos módon. 

Olvasói visszajelzések

Kedves Anita!
Nagy szeretettel gratulálok a nagyszerű, tényleg hiánypótló könyvéhez, és remélem, még több ilyen hasznos ismereteket tartalmazó, és hasonlóan szépen illusztrált gyermekkönyv követi majd.
Nagy Károlyné Mária
Kedves Anita, megérkezett a könyv 👏
Köszönöm szépen! Nagyon szép, és szuper hasznos, és nagyon jó, hogy nem túl hosszú, nem bonyolult, egyszerű a szöveg és az illusztráció is. Edukatív, mindemellett gyönyörű vizuális élményt ad nekem minden oldalon a csodálatos aquarellfesték játék. Büszkélkedek majd, milyen kincsre bukkantam, az ismerőseimnek. 🙃
Sugár Bernie

Szia. Megérkezett a könyv.
Már el is olvastuk… többször is 😊
Nagyon tetszik mindenkinek.
Köszönjük! 🙂

Németh Katalin
"Óriási gratula Neked! Meseszépet és maradandót alkottál!!!! Tesómtól megkaptuk a példányunkat, nagyon-nagyon szépen köszönjük!!! Dorcival már első este ezt olvastuk, azóta már az oviba is bevitte megmutatni a többieknek 🙂 Küldök róla egy képet, remélem megsimogatja a lelked mennyire tetszik neki, sok puszi Nektek!"
Hegedűsné Nemes Csilla
"Kedves Anita! Köszönjük szépen a könyvet! Egy nagyon nehéz téma van könnyen emészthető módon bemutatva. Jó látni, ahogy a 2 éves kislányunk gyakorolja a nyuszi által bemutatott kéztartást 😃 Remélem minél több gyermekhez és felnőtthöz el fog jutni az üzenet. Gratulálunk a könyvhöz, és várjuk a nyuszik további "kalandjait"!"
Papp Lóránd

Rólam

Kissné Szücs Anita vagyok. Férjemmel, és két kisfiunkkal Kalocsán élünk.
Főállásban mentőtiszt vagyok, mellette pedig illusztrátor.
Főleg mese- és versillusztrációkat készítek, illetve akril- és akvarellképeket festek, könyvborítókat, magazin-illusztrációkat tervezek.
Több saját készítésű könyvet is szeretnék megjelentetni az elkövetkezendő években.

Az első mesekönyvem, a Bátor vagyok, segítek!, 2022. szeptember 1-én jelent meg. Szerzői kiadás, a szöveg és az illusztráció is a saját munkám gyümölcse.
Két csodálatos kisfiú édesanyjaként, és mentőtisztként nagyon fontosnak tartom, hogy a gyermekeink mielőbb megtanulják, hogyan kell mentőt hívni, elsősegélyt nyújtani, segíteni a rászorulókat. Ezen szempontokat figyelembe véve született meg a Bátor vagyok, segítek! mesekönyvem története.

Médiaszereplések a könyvvel kapcsolatban

A „Tovább olvasom!” gombra kattintva elérhetőek eddigi fontosabb médiaszerepléseim a Bátor vagyok, segítek! mesekönyvvel kapcsolatosan.

Az első egy interjú, melyet Mayerné Répási Adrienn, a ReAd-blog szerzője készített velem.

Majd meghallgathatsz egy riportot, amelyben Vörös Istvánnal, a kalocsai KORONAfm100 rádió külsős szerkesztőjével beszélgettem.

Mindezek melett a Bátor vagyok, segítek! könyvbemutatóján készült képeket is megnézheted a képgalériában, melyhez írásos beszámolót is mellékeltem, majd pedig meghallgathatod beszélgetésünket Dr. Kádár Annamáriával és Vörös Istvánnal az És boldogan éltek podcastban.

2022.11.18-án a Karc FM rádió Páholy című műsorának vendégeként Marosi Antal, szerkesztő-műsorvezetővel beszélgettünk, mely során nem csak a mesekönyvről, a mentőtiszti és az illusztrátori szakmáról is szó esett többek között.

Legutóbb interjút a B COOL magazinnak adtam, melyben szó esik légzésvizsgálatról, elsősegélynyújtásról, valamint mindezek gyermekeknek szóló oktatásáról, és természetesen a Bátor vagyok, segítek! mesekönyvről.

Ismerd meg a bátor nyuszikákat!

Amennyiben felkeltette az érdeklődésedet a Bátor vagyok, segítek! mesekönyv, most előrendelheted az alábbi űrlap kitöltésével.

A könyv ára 3 500 Ft + a szállítási költség.

A mesekönyv következő kiadásának időpontjáról, illetve egyéb hasznos tudnivalókról a válasz e-mailben tájékoztatlak.

Ha még bizonytalan lennél, és szeretnél többet megtudni a könyvről, vagy csak kérdésed, kérésed lenne, írj bátran!

      E-mail: paramedic.anita@gmail.com

      Tel.szám: + 36 20 407-9398

      E-mail: paramedic.anita@gmail.com

      Tel.szám: + 36 20 407-9398

      E-mail: paramedic.anita@gmail.com

      Tel.szám: + 36 20 407-9398

      Copyright © 2023 Any_things_art Ι Minden jog fenntartva.